Merész bátorság és Kígyócsont
                                      (első fejezet)

Meleg júliusi reggel volt.A nap sugarai már ez időben is
égették az ember bőrét.
A fiú aki az üres föld úton ballagott hunyorgott tőle.Kissé
bizonytalanul lépkedett:még szédelgett a tegnap éjszakai
trivornyától.Csak kora reggel tért magához egy formás fiatal
lány mellett és hirtelen azt se tudta hol van és ki ő.
"Nem kellett volna annyi szakét innom..."
Miközben haladt csak úgy sajgott a feje.Hirtelen mindent
ledobott a kezéből és lehuppant az út közepére.Arcát a
tenyerébe temette és nem mozdult.Hosszú fekete hajfonta a
hátán nyugodott,mélykék szemeit pedig pihentetőleg lehunyta.
Fél füllel azért hallagtózott.Mindig figyelt.Nem bízott
senkiben sem,mióta csak az eszét tudta.Még a családjában sem.
Az apja igen jómódú földbirtokos volt,az anyja szintén
nemesi származású a bátyjai pedig már a Dou-Nippon Teikoku
Rikugun* szolgálatában álltak.
Neki is ezt a sorsot szánták,pedig nagyon nem tetszett neki
a dolog:hogy az ő élete felett mások döntsenek,történetesen
az apja,aki mindig szemrehányással viseltetett iránta....Ő
volt a család fekete báránya....Bankotsu a szófogadatlan,a
mihaszna,az önfejű.....
"Ha ez így is van én büszke vagyok rá!"-gondolta.Ez az én
életem és ki akarom élvezni,úgy ahogy tetszik..."
Ezt az apjának is megmondta,aki erre dühtől elborult elmével
elküldte őt jó messze a családi háztól egy katonai
iskolába,hogy tanuljon rendet.
Egyszerűen kidobták otthonról,még a testvérei is nevettek
rajta,ahogy mindig."Öcsi!Öcsi!"-csóválták a fejüket gyúnyorosan.
Pedig fél kézzel szét tudta volna csapni mindannyiuk
fejét.Hihetetlen ereje volt,hát még ha dühös volt.Senki sem
értette,honnan ered eme képessége,talán a dédnagyapjától
örökölte,aki szintén legendás volt fizikális erejéről.
Néha elöntötte szívét a vágy,hogy lecsapja az apja,vagy a
bátyjai átkozott fejét.....azokét,akik folymatosan
gúnyolódtak rajta,akik megvetették.
Az iskolában sem volt jobb a helyzet.Ő volt a legfiatalabb
és a legkisebb.A nagytermetű,benga fickók mindig kinézték
maguknak.Ám ő sosem hagyta magát.Természetesen bárhogy is
történtek a dolgok,mindog ő volt a rossz.
"Bankotsu ha nem vagy képes betartani a bishidót*,nincs
értelme hogy köztünk légy..."
"Miért máshogy van?"
Ezért amikor csak tehette esténként elszökött és ment a
saját feje után.Rendszerint a legközelebbi városba szeretett
szórakozni.Legútóbb egész Edoig* ment.Hogy az micsoda este
volt!!!Az a sok  ember,az a töménytelen színkavalkád,azok a
csodaszép városi lányok.......csakhogy aztán vissza keleltt
térnie a rideg valóságba,mint mindig.....
"Bankotsu anyád halott!"-így szólt az üzenet ami másnap
várta őt.
"Azonnal gyere haza!"
És ő rohant,ahogy csak bírt.Szinte beesett az ajtón,ahol már
apja és testvérei némán és komoran várták.Mind őt nézték
szokásos vádló tekintettel.Úgy érezte magát,mintha valami
bíróság előtt állt volna.
Aztán a legidősebb bátyja lekevert egy akkora pofont
neki,hogy Bankotsu egyenesen  a legközelebbi falnak
csapódott.A száján kiserkent a vér.
"Ez a te hibád,te vakarcs!A viselkedésed!Sírba vitte szegény
anyánk.....és te most is mint mindig részegen csavarogtál az
Isten tudja hol...."
"Mert te tökéletes vagy..."-szólalt meg Bankotsu
mosolyogva.-"MERT TI MIND TÖKÉLETESEK VAGYTOK!!!!!"-most már
kiabált.Érezte,hogy a vér a fejébe áramlik,szinte csak
foltokat látott az apjából és a testvéreiből.A keze ökölbe
szorult.
"Miért is nem te haltál meg Bankotsu!!!!"-mondta a bátyja
lenéző pillantással végig mérve öccsét.
A fiú hirtelen mintha zuhant volna megállás nélkül egy mély
és sötét verembe,ahol egy hang ezt suttogta:
"Öld meg..csapd le a fejét...!!!!"
                                                    *
Bankotsu megrázta a fejét és az ég felé emelte a
tekintetét.Igen jóképű fiú volt,kedvelték is a lányok.A nagy
mandula vágású kék szempár csak úgy világított a
napbarnította arcából,hullámos haja  kócosan lógott a homlokába.
Nagyon utált emlékezni!
És éhes is volt,a gyomra szakadatlan korgott.
"Kéne valami kaja..."-gondolta,de ötlete sem volt honnan
varázsoljon elő reggelit.Mióta kirúgták az iskolából alkalmi
munkákat vállalt,hogy megéljen.De a legutóbbi keresetéből
nem maradt semmi.
Kínjában elnyúlt a porban és ismét behunyta a
szemét.Megpróbálta elhesegetni az éhezés gondolatát kisebb
nagyobb sikerrel.Aztán lassan elszunyokált.
Valamit álmodhatott is,bár elég összevissza képek cikáztak
sajgó elméjében,mikor hirtlen szórakozott beszédre lett
figyelmes.
"Talán ez is az álom része..."
De a hang egyre közelebb ért és túlságosan is valódinak
tűnt,sőt igen érdekesnek.Olyan affektált és nem mindennapi
volt,hogy Bankotsu felébredt és felült,de nem látott senkit.
"Most már biztos hogy csak az álom szórakozott velem.."
Már épp feküdt volna vissza,mikor valaki ténylegesen a
hátamögül ráköszönt:
-Szia!-
Bankotsu egy pillanatra igencsak meglepődött,akit látott az
nem mindennapi figura volt.Először azt hitte egy nyúlánk
lány áll
vele szemben,de valami nem stimmelt.
"Ez egy túlcicomázott...FÉRFI!!"
-Hát te?-ez volt minden amit elsőre ki tudott préselni magából.
-Bocsi hogy zavarlak,de meg tudnád mondani melyik út visz
Edoba?-
Zavart,döbbent csend,aztán Bankotsuból kitört a harsogó nevetés.
-Ezt biztos csak álmodom!!!-
A különös fickó nagyokat pislogva meredt a kacagástól földön
fetrengő és fuldoklás szélén álló Bankotsura,aztán durcásan
lebiggyeszetett szájjal karba tette a kezét.
-Mi olyan vicces?-kérdezte
-Sem-mi..csak......hát..ilyet se láttam még......
-Talán nem tetszik vmi?-az idegen hangja egész vékonyka lett
a dühtől.
-Nem!Vagyis!!!HAHAHAHA!!!Szerintem...tök...olyan...kicsit...furcsa
vagy...
-Valóban úgy gondolod?-
Bankotsu könnyes szemmel boólogatott.
Feszült hallgatás,aztán váratlanul a fura figura is kacagni
kezdett.
Most már szinkronban nevettek,szinte egymás vállán sírtak a
sok nevetéstől.
-Nem tudom miféle szerzet vagy te,de bírlak az
biztos!-nyögte ki nagy nehézséggel Bankotsu.
-Te is egész csinos vagy!-mondta a másik.
Megint kisebb meghökkenés után újabb nevetési roham tört ki
mindekettejükön,aminek Bankotsu gyomrának korgása vetett véget.
-Nincs valami ennivalód?-
Az idegen kitárta tanácstalanul mindkét kezét.
-Sajnos nincs....-
Bankotsu ernyedten kifeküdt az úton.
Újdonsült beszélgetőtársa lótuszülésbe telepedett mellé.
-Most hogy mondod,Jakotsu-sama is igen csak éhes.....-
-Szóval így hívnak.....
-Aham!-
-Én Bankotsu vagyok,már ami megmaardt
belőlem....üdvözöllek!Kezet fognék,de nincs erőm....-
A Jakotsu nevű alak szórakozottan gyürögette ujjai között
halványrózsaszín kimonóját,ami leginább női darabnak hatott.
-Nos...-kezdte-Én a nagyvárosba készültem,ott biztos kapnánk
eneivalót és szakét....
Bankotsu hirtelen felpattant,mintha rugóra feküdt volna.
-Szakét mondtál kedves barátom?-
-Igen!Miért?-
-Jakotsu!Egyre jobban kedvelem azt a piperkőc búrád......
(folyt köv.)

Szómagyarázat:
*Edó:A későbbi tókió városa
*bushido:a szamurájok íratlan becsületkódexe és szabályzata
*Dou-Nippon Teikoku Rikugun:A császári hadsereg